Jöhetne már az álom, úgy várom

Tudtam ám én 2000. év februárjában, ott Badacsonylábdihegyen, hogy ki kell írnom a vénáimből a feszültséget...

Jól van! Akkor játsz alkoholistásat, és mulass egész éjjel, mert azt úgy kell, majd a nappalokat dögledezd át, és csak horkolj, megbénítva kreatív agyállományom.

Szóval, én ezt neked írtam akkor, mert egyébként megérdemled:

Fekszem magam mellett,

Lehuppansz az ágyra.

Elbűvöl a plafonon lévő,

Rovar látványa.

Lehunyod szemed,

Álomba merülnél,

de orrod üregéből

hangod repül szét.

Horkolsz???

Ám legyen!

Stukkerem csövét

szádba helyezem...

Szemhéjad felpattan,

szemed fennakad.

Nem érted?

Beteg AGY!

Szépek homlokodon

a sós cseppek

Megvagy!

Mondd!

Milyen érzés a hideg cső

szájpadlásodon?

Érzed,

ahogy lehelleted átnedvesíti és

felmelegíti:

Nyeld le nyálad

mocskos torkodon!

Csak egy mozdulat,

meghúzom a ravaszt.

Ejnye!

Összekoszoltad a falat!

Fekszem agyad mellett.

Megnyugodtam mára.

Párnámra hajtom fejem,

és várok a jó éjszakára.